Ugrás az oldal tartalmához
Módosítva:2026.03.25.

Ujvári János-diplomadíj díjazottjai 2017-2018

 A 2017-2018-as tanévben hatodik alkalommal hirdettük meg az Ujvári János diplomadíj-pályázatot.

Immár hatodik évben hirdettük meg az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célkitűzése felkelteni a felsőoktatásban tanuló hallgatók érdeklődését a szellemitulajdon-védelem jelentősége iránt. A pályázat keretében a tanulmányaik végéhez közeledő hallgatók diplomadolgozatuk témáját vizsgálják meg szellemitulajdon-védelmi szempontból. Ehhez kapcsolódóan megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

Idén újra öt kategóriában: szabadalom/használatiminta-oltalom, védjegy és földrajzi árujelzők, formatervezésiminta-oltalom, szerzői jog és szellemi tulajdon gazdasági szerepe kategóriákban pályázhattak az érdeklődő hallgatók. Ezévben sajnos a formatervezésiminta-oltalom kategóriában nem tudtunk díjazást átadni.

A 2018-as pályázati ciklusban összesen 44 hallgató jelezte pályázati szándékát, ebből 19 hallgató zárta sikeresen a teljes pályázatot és adta le a anyagát. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a legtöbb és legszerteágazóbb témát felölelő pályázat a szerzői jogi kategóriában érkezett.

A pályamunkák közül az értékelők az alábbi hallgatókat javasoltak díjazásra a szeptember 27-i ünnepélyes díjátadón:

A 2017/2018-as tanév díjazottjai:

Szabadalom és használatiminta-oltalom kategóriában 
  1. Kovács Ágnes Éva  (DE) --- I. helyezett.
  2. Borkó Máté (BME) --- I. helyezett.
Védjegyoltalom és földrajzi árujelzők kategóriában 
  1. Szentkirályi Orsolya  (PPKE) --- I. helyezett.
  2. Glück Dóra Mária (PPKE) --- II. helyezett.
Szerzői jog kategóriában
  1. Walsh Máté Gergely  (SZTE) --- I. helyezett.
  2. Tóthné Sztoján Krisztina  (SZTE) --- II. helyezett.
  3. Saly Péter  (SZIE) --- II. helyezett.
  4. Eckl Máté  (BME) --- III. helyezett.
A szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe kategóriában
  1. Danics Donát Benedek (ELTE) --- I. helyezett.

Gratulálunk a díjazottaknak és sok sikert kívánunk a pályázaton megszerzett szellemitulajdon-védelmi ismereteik hasznosításához.

Ötletből érték - de hogyan?

lógó billog

Védjegy

Részletek
Villanykörte alaprajza

Szabadalom

Részletek
C betű

Szerzői jog

Részletek
Mérnöki tervrajz

Használatiminta-oltalom

Részletek

IP Scan - szellemivagyon-diagnózis

Részletek

Ügyfélszolgálat

Elérhetőségünk

Szabadalmi szolgáltatások

Részletek

Védjegykutatás

Részletek